Optimistak, kit olvassatok ezt... adhattok tanacsot az optimuzmusrol.

Elkéstem

Sajnos avval a tudattal kell folytatnom tovább az életem, hogy egyszerűen elkéstem. Hiába próbálom behozni az elvesztegetett időt, hiába próbálom megjavítani a dolgokat, nem fog sikerülni. Ezeket csak egy csoda segítségével tudnám kijavítani, de az nem fog megtörténni. Így mégis mit ér az élet, ha állandóan megveted magad emiatt. Hiába fejlődtél, hiába próbálod kijavítani a dolgokat, mégse tudod. Nem tudod elérni azt, ami az emberek 90%nak természetes, de te a saját hülyeségedből lecsúsztál róla. Emiatt nem vagy teljes ember, emiatt viselkedsz olyan szarul, emiatt érzed magad szarul állandóan. Ilyen az élet, nem lehet mindenki nyertes. Megszoktam azt, hogy mindig veszítek. Még ha harcoltam is valamiért és kitettem a lelkem is valamiért. De sajnos nem volt elég erőm amikor kellett volna. Így ballagok tovább lehajtott fejjel, mint egy vesztes. Tudom, hogy az nem veszett még el, hogy boldog legyek, de csak egy bizonyos szintet érhetek el. Azt a különleges érzést, ami mindenkinek természetes és átéli egyszer azt én már nem érhetem el. Mi vagyok én? Egy hiba a rendszerben? Egy kivétel, ami erősíti a szabályt? Egy hülye, aki nem fogadta el azt, hogy az élet lehet szar is és nem úgy akarta leélni? Egy bug? Nevezhetnek aminek akarnak. Szerintem van egy, ami nagyon találó rám: Ember. Életed során van amit nyersz és van amit veszítesz. Mivel ember vagyok, értelmezés alapján hibázok és elbukok néha. Evvel nincs semmi probléma. Keserű nélkül nem éreznéd az édeset sem. Ott a probléma, hogy rossz területen hibáztam és buktam el, ami nagyon sokba került. El kell végezni a veszteség csökkentését, amennyire csak lehet. Olyan érzésem van, hogy ezt 0-ra nem tudom visszaállítani. Dehát ez vagyok én, egy ember. Mindannyian mások vagyunk, valakinek ilyennek is kell lenni. Így szép és változatos a világ. Akinek megfeküdte a gyomrát ez a szöveg, annak csak annyit tudok mondani: sajnálom. Ennyi volt.